- ELSŐ RÉSZ - TÖRTÉNETI SZEMÉLY-E JÉZUS?

I - JÉZUS ÉS AZ EVANGÉLIUMOK

1. - Mik az Evangéliumok?

Lehetetlen Jézusról az "Evangéliumok" tanulmányozása nélkül beszélni. Ezek a róla szóló legalapvetőbb írásos források. Még mielőtt tovább mennénk lássuk, mik is az Evangéliumok:

Nem más, mint az a négy kis könyv, melyet tanítványai írtak Jézusról, hogy megismertessék életét és tanítását.

Maga az "Evangélium" szó görög eredetű és "jó hírt" jelent.

A négy Evangélium mellett (Máté, Márk, Lukács és János) létezik még az Apostolok cselekedeteinek könyve, valamint 23 levél, mely a keresztény hittan továbbadására született, illetve a Jelenések Könyve, mely az utolsó időket írja le képes formában. Az egészet együtt Újszövetségnek hívjuk.

Az Újszövetség mellet a keresztények olvassák az Ószövetséget is, mely olyan ősi könyveket foglal magába, melyek Krisztus eljövetelét hirdetik meg. Ez az Ószövetség nagyjából megegyezik a zsidók, vagy az izraeliták könyveivel. A keresztények hiszik, hogy Jézus a próféták által Izraelnek megígért Messiás.

Az Ó- és az Újszövetséget együtt tartalmazó könyvet Bibliának, vagy Szentírásnak nevezzük.

2. - Történeti személy-e Jézus? Ki adhat választ e kérdésre?

A kereszténység néhány ellensége úgy gondolja, hogy csak a nem keresztények képesek arra, hogy Jézus történetét komolyan tanulmányozzák.(1) Ez a megállapítás viszont szektás: vajon nem válik-e előítéletekkel teli fanatikussá az, aki tagadja, hogy egy keresztény képes lenne arra, hogy történészként, vagy csak egyszerűen intelligens és becsületes emberként keresést folytasson? Ez Voltaire-re, a XVIII. sz. briliáns írójára emlékeztet, aki miközben a tolerancia bajnokának vallotta magát ezt írta: tiporjátok el a "gyalázatost", vagyis minden meggyőződéses keresztényt.

A történelem nem más, mint az igazság keresése, ahol a szenvedélyeknek háttérbe kell szorulniuk a történeti tényekkel szemben. A keresztényeknek sincs más módszerük Jézus történetiségének kutatására, mint a történelem módszerei. És miért ne folyamodhatnának e módszerekhez? A keresztényeknek legalább egy előnyük van: jobban megértik Krisztus személyiségét mint azok, akik akár nyíltan, akár titokban ellenségei. Mindig is segítő hatásúnak tartották, ha egy történészt érdekelt kutatásának tárgya, és képes volt annak megértésére.

A kutatást gyakran Krisztus ellenségei is elősegítik, mikor olyan kérdéseket tesznek fel, melyek újabb, még alaposabb kutatómunkára adnak ösztönzést. Semmi sem garantálja viszont, hogy ők találják meg a helyes választ.

3. - Az Evangélium Jézusa ellentétben állhat-e az Egyház Jézusával?

Sokat vitatott és rendszeresen visszatérő kérdés, hogy az Evangélium Jézusa megegyezik-e azzal a Jézussal, akit az Egyház ma elénk állít.

Ez azoknak a hittel szembenálló tudósoknak, illetve újságíróknak klasszikus ellenvetése, - napjainkban pl. Jacques Duquesne(2) -, akik egy kényelmesebb Jézust szeretnének felmutatni. Vagy legalábbis olyan Jézust, aki nekik jobban megfelel, aki nem támaszt magas elvárásokat, aki nem kér semmi olyat, amiben nehéz hinni. Választás elé állítanak minket egy olyan Jézus között, akit szerintük az Egyház eltorzított, s az igazi, az ő Jézusuk között, akit ők szívesen elfogadnak, s így azt gondolják, hogy nekünk is könnyebb elfogadni. Azt állítják, hogy ez az igazi, történeti Jézus, akit az Evangéliumokban találtak. Úgy teszik ezt, hogy a felfogásukkal nem egyező részeket kivágnak az Evangéliumokból mondván, hogy ezeket csak az Egyház tette hozzá. Olyan ez egy kicsit, mint Charlie Chaplin, aki egyik filmjében bőröndjébe pakol: amikor be akarja zárni, látja, hogy egy ing és egy nyakkendo félig kilóg, ollót fog hát és levágja a kívülmaradt részeket.

Közös érvelésük, mely lehetővé teszi, hogy fantáziájukat szabadon engedhessék az, hogy elválasztják Jézust az Egyháztól. "Jézus nem akart Egyházat", "elbukott szociálpolitikai céljaiért vívott harcában", de halála után tanítványai vallási tanrendszerré alakították át életművét, melyet azóta az Egyház intézménye őriz és ad tovább.

E kritikák számára tehát Jézus nem volt más, mint politikai személyiség, társadalmi agitátor, filozófus, másik vallás prófétája, ...minden, csak az a Jézus nem, akit az Egyház elénk állít.

Mit válaszolhatunk erre?

Ez a felfogás nincs összhangban az Evangéliumokban leírtakkal, ahogyan azt látni fogjuk:

Foglaljuk össze a tényeket:

1. Jézus tanítványai közül tizenkettőt választ ki: az "apostolokat". Más szinten kiválaszt még hetvenkettőt. Elküldi őket kettesével, hogy hirdessék az Evangéliumot, hogy mintegy házról-házra járva előkészítsék a nagyobb összejöveteleket. Erre mondjuk, hogy valaki lerakja az alapokat ahhoz, hogy egy üzenetet aztán bárhová eljuttasson. Ez azt mutatja, hogy Jézus akart Egyházat alapítani.

2. Jézus így szól Péterhez: "Te Péter vagy, s én erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta." (Mt 16,8)

   Ez a rész annyira zavarja a fent említett kritikák szerzőit, hogy azt javasolják, hagyjuk is el az Evangéliumból, mondván, hogy csak az Egyház tette hozzá (Chaplin metódus).

3. Több ilyen rész is van még. Jézus az előbb idézett mondatokat így folytatja: "Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, s amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is" (Mt 16,18-19).

   Ez azt jelenti, hogy Péternek hatalma van arra, hogy meghatározza, mit kell hinnünk ahhoz, hogy megismerhessük Istent, és a mennybe jussunk, hogy ott Isten szeretetében élhessünk.

   Így világos, hogy a Pápának és az egyháznak Jézustól az Evangéliumban kapott küldetése az, hogy a hit alapigazságait meghatározza.

4. Befejezésül nézzük, mit mond Jézus János evangéliumában apostolainak, születő Egyházának búcsúképpen:

   "Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra." (Jn 16,12-13)

   Jézusnak tehát jól láthatóan szándékában áll, hogy új módon, de tovább formálja és vezesse apostolait.

Ez a négy észrevétel elégséges annak megvilágítására, hogy az Evangéliumok Jézusa az a Jézus, aki akarta és megalapította Egyházát.

Ha az Evangéliumokat komolyan akarjuk venni, nem érhetjük be különböző retusált Jézusokkal, mint szociális agitátor, vagy politikus Jézus.(3) Persze Jézusban megvan mindaz a jó, amit e retusált Jézus-képek hordozhatnak, de az Egyház Jézusa az, aki megegyezik az Evangéliumok Jézusával. Az Egyház Jézusa a történeti Jézus, ahogy ezt a következőkben látni fogjuk.

II - AZ EVANGÉLIUMOK A TÖRTÉNELEM TÜKRÉBEN

Az Egyház találta-e ki az Evangéliumokat?

Miután megmutattuk, hogy az Evangéliumok Jézusa megegyezik az Egyház Jézusával, be kell bizonyítanunk, hogy az Evangéliumokban leírtak valóban a történelem részét képezik, és nem csak kitalálták őket.

Válaszul erre az egyébként teljesen jogos kérdésre először is megmutatjuk, hogy Jézusnak és első tanítványainak története a kor írásos emlékeiben is fellelhető.

1. - A régi római történetírók tanúsága.

Ifjabb Plinius (112-ben), Tacitus (116 táján) és Svetonius (120 táján). Lásd a keretbe foglaltakat. Egyikük sem ad pontos részleteket magára Jézus életére vonatkozóan, de segítségükkel azonosíthatjuk, hogy mely korszakban élt Jézus, s főként azt, hogy mikortól jelennek meg a keresztények a római kultúrában és történetírásban. Arra is jó eszközül szolgálnak, hogy segítségükkel összevethessük az "Apostolok Cselekedeteit", Szent Lukácsnak az első keresztények életéről szóló írását, a kor történetírásával.

Josephus Flavius(4) tanúsága a legmeglepőbb. Annyira meglepő, hogy még arra is gondoltak, hogy esetleg csak a keresztény kéziratok másolói írták át a későbbi idők folyamán.

Ez olyan forrás, mely megérdemli, hogy komolyabb kutatásoknak vessék alá. Így is történt. Josephus Flavius részt vett a zsidók 66-70-es háborújában. Ez a zsidó nép nagyszabású felkelése volt a rómaiak ellen, melyet Vespesianus, majd miután ez utóbbit uralkodóvá nevezték ki, fia Titus vert le. Josephus Flavius kezdetben egy volt a lázadók közül, de később megadta magát a rómaiaknak és közéjük állt. A 93-as év táján nagy részletességgel megírta görög nyelven a háború történetét. Ír Jakab apostol haláláról, illetve említést tesz Jézus Krisztusról is. Egyes kritikusok úgy vélik, hogy a Josephus Flaviusnál található részlet túlságosan is jó színben festi le Jézus alakját. Hogyan is írhatott volna ilyesmit egy rómaivá lett zsidó? Csak egy keresztény kéziratmásoló írhatta, átalakítván az eredeti szöveget.

Az ellenvetés jogos, azonban tudjuk, hogy több különbözo forrásból származó kézirat is létezik. Shlomo Peres, izraeli tudós az egyes szövegmaradványok tanulmányozása után arra jutott, hogy legalábbis a következő mondatok Josephus Flaviustól származtathatók:

"Ekkoriban élt egy bölcs, akit Jézusnak hívtak. Példamutatóan élt, és csodálták erényeiért. Sokan, zsidók és más nemzetiségűek egyaránt, tanítványai lettek. Pilátus parancsára keresztre feszítették és meghalt. Tanítványai azonban továbbra is tanítását követték. Elmondták, hogy élve megjelent nekik három nappal keresztrefeszítése után. Minden bizonnyal ő volt a Messiás, akiről a próféták annyi csodálatosat mondtak."

Ezekhez az eseményekhez közelálló személyektől származó tanúságok együtt elégségesek annak bizonyítására, hogy Jézus valóban létezett, sokan ismerték és hatással volt környezetére. Igaz, hogy szűkszavúak a részletek tekintetében. De vajon többet tudunk-e a korszak más nagyhatású személyiségeiről, akiknek a történelem megőrizte nevét? Az esetek nagy többségében nem.

2. - Az archeológia megerősíti az Evangéliumok történetiségét.

Az Evangéliumok nagyon sok mindent mondanak el Jézusról. Még akkor is, ha nem céljuk, hogy Jézus életét napról-napra, újságírói pontossággal leírják, mint ahogy ezt ma tennénk. Az Evangéliumok valójában sokkal pontosabbak, mint ahogy azt idáig gondoltuk: részletesen írnak egyes korabeli városokról, falvakról, a lakók életmódjáról, beszédmódjukról, a társadalmi élet meghatározó alakjairól. A történelem és a régészettudomány megerősíti a tényt, hogy az Evangéliumokban található adatok hitelesek és pontosak. Egyes részleteket azért sem írhattak vagy találhattak ki később, mert bizonyos intézmények és szokások gyors változáson mentek keresztül Jézus halála után, kifejezetten a 70-es évtől, Jeruzsálem lerombolását követően. 1900 évvel az események megtörténte után megállapíthatjuk, hogy helytállóak az Evangéliumok azon részletei, melyeket a történészek már régóta igyekeztek megcáfolni: például szent János evangéliuma, melyet inkább elvontnak, spirituálisnak tartanak, s azt gondolják, hogy elrugaszkodik az idő és a tér korlátaitól, húsz pontos helységnevet tartalmaz, többet, mint a másik három Evangélium együttvéve. E helységek közül néhányat sikerült azonosítani, annak ellenére, hogy már nem léteznek. A történészek csak nem régen bukkantak a létezésüket bizonyító maradványokra.

Sőt volt olyan idő is, amikor fölvetették, hogy magát Názáretet nem az Evangéliumok találták-e ki. Miért? Azért, mert sem az Ószövetség, sem a régi héber írások nem beszélnek Názáretről. Újságírók és kritikusok egész regényt szőttek a témáról. Végül 1962-ben egy izraeli régész csoport Avi Jonah professzor vezetésével a Tengerenmenti Cezárea romjai között talált egy Kr. előtt III. századból való táblát, melyre héber nyelven vésték rá Názáret nevét. Ezzel felborult minden olyan elmélet, mely azt állította, hogy csak az Evangéliumok szerzői találták ki Názáretet, annak szimbolikus jellege miatt.

Más példa: Jeruzsálemben megtalálták az 5 fürdőt(6), más néven a Betezda fürdőt, a juhok kapujához közel, melyet a kritikusok csak mítosz jellegű leírásnak véltek.

1927-ben egy francia régész, Vincent, megtalálta a lithostrotos-t, vagy más néven Gabbatá-t, azt a helyet, ahol Jézust Pilátus elé vezették kihallgatásra (Jn 19,13). Ami Pilátust, a római helytartót illeti, aki Jézust halálra ítélte: tizennyolc századon keresztül nem bukkantak nyomára, mígnem 1961-ben, néhány olasz régész szintén a Tengermenti Cezárea romjai között felfedezte nevét és címét egy kőbe vésve.

Tovább folytathatnánk még az Evangéliumok ily módon való összevetését a politika, a földrajz és a régészettudomány kutatásainak eredményeivel. Ebben a kis tanulmányban nincs rá módunk, hogy ezt megtegyük, de e néhány példa alapján mindenki meggyőződhet álltásaink megalapozottságáról. A különböző helységnevek, emlékművek, politikai és vallási vezetők leírásának nagy fontossága van: a 70-es évet, és a Titusz által levert zsidó lázadást követően, sok minden eltűnik, vagy véglegesen új formát ölt. Igazi tanúk számunkra tehát azok, akik képesek voltak leírni, hogy milyen volt az élet azelőtt: Úgy mesélik el nekünk Palesztina életét, ahogy megélték Kr. után 70-ig.

III - MI A BIZTOSITÉK ARRA, HOGY AZ EVANGÉLIUMOKAT

Változás nélkül adták tovább?

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mily módon maradhattak meg eredeti formájukban e 70 előtt született történetek. A nyomda csak 1450 óta létezik. Hogyan adták hát tovább az Evangéliumokat az első tizenöt században?

Számos tudós foglalkozott a kérdéssel.

Még külön tudomány is született belőle, a "textográfia". Az Evangéliumokat kézzel írták, tintát használtak, illetve "papiruszt"-t vagy "pergamen"-t. A papirusz a mai papír elődje volt. Egymásra ragasztott nádlevelekből készült, nem volt drága, de tartós sem. A "pergamen"-t, könyv módjára összekötött bőr lapokból, - általában kecskebőrből - készítették. Ezt hívjuk ma kódexnek.

Az Újszövetségnek megközelítoen 5000 kéziratos formája létezik napjainkban. Egyes antik műveknek csak egyetlen kézírásos formája maradt fenn. Az Újszövetség ma ismert legrégibb kézirata egy 9x10 cm-es papirusz töredék, mely Szt. János Evangéliumának 18. fejezetéből a 31-33, illetve 37-38-as verseket tartalmazza. 125 táján írhatták, (tehát a II. sz. elején, alig 50 évvel az Evangélium születése után)(7).

Qumrán-ban, a holt-tenger mellett is találtak egy papirusz töredéket, mely nagy valószínűséggel Szt. Márk Evangéliumából tartalmaz részleteket. A qumráni töredék a 70 előtti időszakból származik. A II. sz. vége és a III. sz. eleje közötti időszakból számos töredék maradt ránk, melyek közül több igen jelentős. A IV. sz.-tól, (tehát a 300-as évektől), már az Evangéliumokat és az összes Újszövetségi könyvet (Apostolok Cselekedetei, Levelek, Jelenések Könyve) tartalmazó kódexek maradtak fenn az utókor számára.

Tehát a kutatás mai álláspontja szerint az Evangéliumból részleteket tartalmazó, legrégebbi papirusz töredéket 40 évvel, a teljes Újszövetséget tartalmazó legrégibb kódexet pedig, melyeket megtaláltak, 230 évvel az Evangéliumok születése után írták.

Azok a görög kéziratok, melyek Szophoklész, Arisztophanesz és Euripidész műveit tartalmazzák, 14-16 századdal a szerzők halála után születtek. Juliusz Cézár műveinek legrégebbi kézirata pedig 9 századdal Juliusz Cézár halála után íródott.

A szövegmásolás technikája igen érdekes volt, mivel annak ellenére, hogy esetleg előfordultak hibák vagy tévedések, maga a szövegegyüttes nagyon kevés torzuláson ment keresztül.

Amikor a kéziratokat másolták, egyszerre több különböző forrásból származó kéziratot tartottak szem előtt. Ez a különböző kéziratok kölcsönös összefonódását eredményezte.

A kéziratok e kereszteződéses átmásolása, mely teljesen egyedülálló a szövegmásolás történetében, a szövegek nagyfokú hitelességét biztosítja. A néhány kisebb változás vagy hiány csak kevésbé befolyásolja magának a szöveg egészének a továbbadását.

Most pedig foglaljuk össze az eddig elhangzottakat:

A következőkben néhány újabb kérdést vizsgálunk meg, illetve rámutatunk, hogy az Evangéliumok hitelesek, és hogy változás nélkül adták tovább őket:

1° Mit tudhatunk biztosan Jézus életéről és tanításáról?

2° Több szerző különböző könyve áll előttünk: vajon lényegében mindegyikük ugyanazt mondja-e? Vajon ugyanaz a Jézus-alak rajzolódik-e ki mindnyájuk tanúságából?

IV - MIT TUDUNK JÉZUSRÓL?

Állíthatjuk, hogy Jézusról egyszersmind sokat illetve keveset tudunk.

- Keveset, ha újságíróként gondolkozunk. Az apostolok és az evangélisták csak azokat az eseményeket őrizték és örökítették meg, melyek valamilyen jelentést hordoztak számukra. Egyáltalán nem törekedtek Jézus életének napló-pontosságú leírására. Ezért azon próbálkozni, hogy Jézus életét napról-napra, újságírói stílusban visszaadjuk, mint ahogy tette ezt igen tehetségesen Jacques Duquesne, nem más mint regényírás, sok színezékkel, de kevés valóságalappal. A regény pedig még akkor is, ha történelmi, nem történetírás.

- Ugyanakkor sokkal többet tudunk Jézusról, mint az ókor más kimagasló egyéniségeiről.

Születését kb. i. e. 6 és i. e. 1 közé teszik. Napjainkban elvileg Jézus születésétől számoljuk az éveket. Azonban Denis le Petit, egy szerzetes, aki 525-ben a római kalendáriumot összevetette Jézus születésével, nagy valószínűséggel hat évet tévedett.

Biztosak lehetünk afelől, hogy Jézus Betlehemben született és Názáretben lakott nyilvános működésének kezdetéig. Nagy Heródes, aki Jézus születésekor uralkodik, a másik Heródes, aki Keresztelő Szent Jánost lefejezteti, Jézus elítélése és keresztrefeszítése Poncius Pilátus alatt, Jézus beszédei a Tibériás partján, Galilea dombjain és Szamáriában: történelmi tények. A keresztrefeszítés valószínűleg 30. április 7-én történhetett(8)

De ennél érdekesebb Jézus tanítása és tetteinek jelentése: nem tudjuk milyen napon hangzott el ez és ez a mondata, de biztosan tudhatjuk viszont, hogy Jézus mondta őket. Ebben a pontban az Evangéliumok és az egész Újszövetség rendkívül megbízható. Vizsgáljuk meg hogyan és miért?

V - MI BIZONYÍTJA JÉZUS TANÍTÁSÁNAK HITELESSÉGÉT?

Amikor valaki könyvet ír, biztosnak kell lennünk, hogy a kinyomtatott könyv valóban az ő műve: kezünkben tartjuk a szöveget, de nem mindig könnyű bizonyítani, hogy a feltüntetett szerző egyben a valódi szerző is. Ahhoz, hogy megbizonyosodjunk a kérdésről, össze kell vetnünk a szóban forgó könyvet a szerző összes többi művével (ha van), illetve mindazzal, amit a szerzőről környezete és barátai tanúságtételükben elmondanak.

Jézus nem írt könyvet. Rendelkezésünkre áll azonban 27 írott tanúságtétel: az Újszövetség 27 könyve.

Először is a négy Evangélium, melyek Jézus életéről és tanításáról szólnak. De az összes többi írás is, melyek kifejtik és magyarázzák Jézus tanítását, lehetővé téve ezzel, hogy megvizsgálhassuk a mű koherenciáját.

Az Újszövetség rendkívüli módon egységes. Annyira, hogy kihívást jelent a századok számára. Tökéletesen megismerhetjük Jézus életéről és tanításáról mindazt, amit Jézus szükségesnek tartott. Igen: Jézus élt, tanúságot tett, betegeket gyógyított, tanított, életét adta áldozatul: mindezek az események és Jézus tanítása immár megismerhető számunkra!

Hogyan?

A kereszténység egyes ellenségei a négy Evangélium közti különbségeket hangsúlyozzák: mint pl. halálának idopontját /Niszzán hónapjának 14. vagy 15. napja (igazán nagy a különbség!)/, az apostolok neveit és "beceneveit", Jézus Jeruzsálemi útjait. A tanítások is különbözhetnek időnként, ha szóról-szóra hasonlítjuk össze őket.

Mit válaszolhatunk erre?

1. Minden valódi történész és tapasztalt bíró vagy ügyvéd tudja, hogy a részleteknek ez a különbözősége nem hogy nem csökkenti, de inkább növeli annak a valószínűségét, hogy a tanítások hitelesek: biztosak lehetünk benne, hogy több szavahihető tanúval van dolgunk, és nem csak egy valaki tanította be a leckét a többieknek.

2. És ami még ennél is érdekesebb: annak ellenére, hogy vannak különbözőségek, a szövegek ugyanazt a tanítást hordozzák. Ilyet viszont senki nem találhat ki.

Hogyan írhatott volna néhány egyszerű, alacsony iskolázottságú ember az akkori kettészakadt (nyugaton görög, keleten latin nyelvű) Római Birodalomban üldözések közepette olyan történeteket, melyek különböznek, de mégis ugyanazt a tanítást fejezik ki, ha nincs egy közös, létező alapja a tanításoknak? Hogyan hivatkozhattak volna helységnevekre, hogyan írhatták volna le részletesen az épületek felépítését (Betezda fürdő), és a kor életmódját annak társadalmi és politikai vezetőivel együtt, mikor mindez eltűnik a 66-70-es évek zivatarjaiban? Néha talán 1900 évre van szükség ahhoz, hogy rábukkanjanak a hiányzó részletekre, mint ahogy ez történt Pilátus nevével, Názáret nevével (Kr. előtt III. sz.), Gabbata kövével...

3. Az egyik legnyomatékosabb érv az Evangéliumok hitelessége mellett nem más, mint, hogy a szerzők nem próbálják elrejteni az apostolok tévedéseit és gyengeségeit: pl. Péternek a tagadása, akiről Jézus azt állította, hogy Egyházának sarkköve lesz, vagy a szigorúság, amellyel Jézus megfeddi Pétert: "Távozz tőlem, Sátán!", mert az arra bíztatja, hogy utasítsa vissza a kínszenvedést és a halált.

Az Evangéliumok azt sem rejtik el, ami nem lesz könnyű az igehirdetéskor: hiszen olyan "Messiást" - Krisztust - hirdetni, akit keresztre feszítettek és meghalt, szent Pál szavai szerint "botrány a zsidóknak, s őrültség a rómaiaknak", és a kor többi nem hívőjének.

Semmi sem cáfolhatja meg hát azt a nyilvánvaló tényt, hogy az evangélisták az igazsághoz hűen adják vissza az eseményeket.

Ez a valósághűségre való gondos törekvés az Újszövetség összes könyvét átjárja (27 van belolük!). A figyelem, amelyet az írók arra szentelnek, hogy az igazságnak megfeleljenek, és a föld különböző pontjain szétszóródott szerzők írásai között meglévő koherencia garantálják számunkra Jézus életének és tanításának történetiségét.

TÖRTÉNETI SZEMÉLY-E TEHÁT JÉZUS? Az 1. rész összefoglalása

Biztonsággal megállapíthatjuk, hogy Jézus valóban élt 2000 évvel ezelőtt. Az Evangéliumok segítségével közelről betekinthetünk Jézus életébe. Az Egyháznak igaza van, mikor hisz abban, hogy az Evangéliumokon keresztül Jézus igazi tanítását ismeri meg.

Tudnunk kell, hogy a Jézus életét, halálát és tanítását alátámasztó bizonyítékok senkit sem kényszerítenek. Léteznek, de rajtunk múlik, hogy mit kezdünk velük. Olyan ez, mintha Jézus ránk akarná bízni, hogy helyet akarunk-e adni neki a történelemben és saját életünk történetében. Vajon nem így szól-e Jézus az apostolaihoz: "És ki vagyok én számotokra?". Igen, megfordul a kérdés. Innen már nem a történelem dolga, hogy bizonyítékokat mutasson föl. Bizonyítékunk van bőségesen. Rajtunk a sor, hogy állást foglaljunk szabadon és igazságban.

Elérkeztünk tehát a második kérdéshez: Isten-e Jézus Krisztus? Vajon ő-e az, aki elmondja számunkra, hogy ki Isten? Lehetséges-e ez a filozófia szerint? Ha igen, milyen is hát ez az Isten?

_________________________________________________

(1) Jérome Prieur és Gérard Mordillat, a Corpus Christi tévéműsor szerkesztői olyannak mutatták be Jézus alakját, amilyennek ők képzelték Jézust. Véleményük szerint mind a racionalista irányzat képviselői, mind a keresztény hivők, képtelenek arra, hogy előítélettől mentesen tanulmányozzák és adják tovább Jézus történetét.

(2) Francia író és újságíró.

(3) Borg, Funk, Crossan, Duquesne.

(4) Történetíró az 1.sz.-ból. Rómaivá lett zsidó, aki görög nyelven írt. Többek között a "Zsidó háború" és a "Zsidó régiségek" (Antiquitates Iudaicae) szerzője.

(5) a. Pilátusnak valójában "helytartó"-i címe volt. Tacitus korában, különösen Júdeában, a római birodalom elöljárói "procurátor"-ok lettek. Maguk az evangéliumok Úgy beszélnek róla, mint "aki kormányoz", a pontos római cím említése nélkül. Ma már a régészettudomány eredményeinek köszönhetően biztosan tudjuk, hogy Pilátusnak valóban "helytartó"-i címe volt.
b. Tacitusnál olvashatunk (Történetek, III, 65-67) Flavius Clemens konzul erkölcseinek meglepő megváltozásáról. Dion Cassius, egy másik történetíró elmondja, hogy Flaviust Domitianus végeztette ki, mivel az "ateista" volt, vagyis keresztény, aki nem volt hajlandó a római isteneket imádni. Pedig tudjuk, hogy Flavius Clemens Domitianus rokona volt, s ez utóbbi Flavius két gyermekét akarta utódjainak. (Dion Cassisus, I-LXVII, fej. XIV. Lásd Svetonius Domitianus c. művét is).

(6) "Van Jeruzsálemben a Juh-kapunál egy fürdő, amelyet héberül Betezdának neveznek, és öt oszlopcsarnoka van." (János 5,2)

(7) A 457-es számú Rylands papiruszt Grenfell, brit tudós találta meg 1920-ban Egyiptomban, és C.H. Roberts betűzte ki 1935-ben.
- Ma úgy becsülik, hogy az Evangéliumok hallás alapján továbbadott történeteit az I. század 3. negyedévében fektethették írásba.

(8) Húsvét előestéjén, Niszzán hónap 14. napján. 30-ban Húsvét Niszzán hónap 15. napjára, április 8-ra esett. Poncius Pilátus 26-36 között volt júdeai "helytartó".

VISSZA A FŐOLDALRA